Vikkend

Ha most érzelmileg lennék elkötelezve valamely párt mellett, itt egy szomorú, vagy épp hisztérikusan ujjongó hangulatú bejegyzés következne, milyen is leszen a következő 4 év. (amit persze se vigyorgó se érfelvágó hangulatomban sem látnék előre, de azért bírnék okosakat mondani, beccó) Minthogy szimplán logikus döntés volt az ikszem behúzása, most rendesen örülök azért, hogy megérhettem Mo. első olyan döntését, amikor a tömeg nem hagyta magát tologatni, mint ezelőtt ötször. Jóvan. Pénteken osztálytalálkozónk volt. Szokás szerint nem mindenkinek tetszett a szervezés. Tekintve, hogy Zsófi Angliából, én meg egy telefonhívás nélkül az asztalom mellől intéztem az emberek összecsődítését, azért jöttek jópáran. Az első hiszti az első helyszín miatt volt, ugyanis Zsófi nyílt térre szerette volna, mire a ZP-t ajánlottam, szar hely, de ha hétre ott vagyunk (lettünk volna), koncertkezdésre már régen máshol ücsörgünk, ez tervben volt, tekintve, hogy most lett herótom a körasztalnál körbeücsörgős fényképmutogatós osztálytalálkozókból. Node, hétkor összesen öten ücsörögtünk, mert a többiek az érkezést nyolc-fél kilenc felé időzítették. Akkor épp a ZP előtti sor elérte a híd közepét. Faca, mondtam egy teljesen más Zsófinak a telefonomba, ott várjatok, ne álljatok be, megyünk ki. Addigra kinn is voltak vagy hatan, így együtt kerestük fel a tűzrakteret, majd a Venezia nevű éttermet, aztán a Kultiplexet. Kafa volt, nekem tetszett, a legtöbben hallomásból sem ismerték egyiket sem. No mindegy. Hát, fura ez az egész. Közben volt olyan hétvégén, mintha szerelmes lennék. Nocsak, mondtam magamban, meg még egyszer mondtam, nocsak, amikor szívdobogva felvettem a telefont. Vén róka vagyok, az ilyen szívdobogásaimat én már kétkedve fogadom. Minthogy épp a Flórián téren lófráltam és délután 3 volt, felhívtam a doktort a hívás után rögtön, (gyk: ez az ellenszere a szívdobogásaimnak) aki félálomban próbált meggyőzni, hogy négy percen belül illatosan felöltözve jelen lesz az áruház előtt. Körberöhögtem és megmondtam neki, kedvelhet nyugodtan onnan az ágyból is, engem meg képzeljen oda a Flórián térre és aludjon. Motyogott, hogy imád és asszem abban a szent pillanatban mély álomba zuhant. A magánéletemet hallottátok. A következő megálló vasárnap reggel a nagymamám ágya mellett talált, reggeliztettem, híreket mondtam kézmasszírozás közben és rendet raktam az asztalán. Aztán átmentem a papámhoz és megpróbáltam neki jól érthetően elmagyarázni, hogy nem a pénzére hajtok, amikor épp a kádját pucolom, hanem szeretném, ha bele tudna ülni. Ez az elképzelése, kifejtette, én pedig elmondtam, hogy felőlem egy kupacba rakhatja az összes bankóját és felgyújthatja, engem nem izgatna fel, csak csinálja a telken, mer itt a hatodikon még a végén bent ég. Frankón, a vénember ilyeneken gondolkodik, pedig az egyetlen, amit tőle szeretnék, hogy táncojjon egyet velem az esküvőmön. Titkos vágyam. Csak ezt nem tudja. Hideg, sznob fazon, meg sem értené, mér szeretem.Pedig az ilyen morgós medvéket külön imádom. Nekik van sok sok ezer bogaruk, rosszindulatúak, hát én megveszek értük. Papát vasárnap meg is ölelgettem, iszonyúan kiállhatatlan, imádom, furcsállta is, nem szokás őt ölelgetni, azért egy simogatást engedélyezett magának. Megmondtam neki, azt csinál, amihez kedve tartja, én akkor is szeretni fogom. Punktum. A keleti dalokban néha a nők úgy énekelnek, mintha hangszer lenne … Age ye rooz… Faramarz Aslani, na, ő egy férfi… ezt hallgatom, úgy nevetek, majdnem sírok. Bardiával kevert nyelvet beszéltünk, (magyar-angol-farszi), ezt a következő mondat fejezi ki legjobban, amit ilyenkor mondott mindig:
„Ne cry, Azizam.”
Kérem kaccsojja ki.