páncsácica

Rengeteget sírtam aznap, és még azt hiszem párszor fogok, ha eszembe jut. Elaludt, már nem fog durmolni a kedvenc helyén, piafkodni nórának és féltékenykedni, meg rosszalkodni. És még csak azt sem mondhatom, hogy legalább nem szenvedett, mert de igen és nem tudtam semmit tenni.
Kitakarítottam és elsötétítettem a lakást és betegeskedtem. Lacus átjött és velem volt egész vasárnap, és elmentünk a mamámhoz a kórházba, mert már nem tud otthon lenni, de remélem még kicsit hazaengedik, mielőtt.
Ilyenkor szeretném azt gondolni, amit egy kedves ismerősöm mondott mindig, hogy a jóisten próbáknak vet alá minket, hogy álljuk-e a sarat és még mindig hiszünk-e benne, amikor fáj.
Üzenem a jóistennek, hogy engem már nem kell tesztelni mer már elég régen ezt úgy ahogy van elbuktam.