Már reggel úgy keltem, hogy görcsölt a nyakam az idegességtől. Ha ideges vagyok megfeszülnek a nyakizmaim és ha sokáig maradok ilyen állapotban, akkor görcsöl, hogy nem tudom mozgatni. Na.
Belemásztam anyu orvosságosmotyójába és előkerestem Xénát. Egy egészet vettem be és talán ezért sem érdekel most, hogy a főnököm szerint holnapra vagy holnaputánra lehetőleg hívjam össze a 8 legelfoglaltabb embert akit ismerek. "Nyilván." - röhögtem fel.
Közben, mivel magasról teszek a legújabb fontos igényekre ( amik később nyilván mellékes, átugorható részletkérdésekké válnak a főnökömnek és csak én hajtok fél napot, hogy megoldjam, szarnirá) közben ezért van időm gondolkodni azon, hogy tényleg a bajban ismerszik meg a barát.
Ilyenkor érdemes körülnézni, ki áll mellettem?
Egészen meglepően tűnnek el az emberek egyik pillanatról a másikra.
Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.
1 comment:
Ezt a tanulságos kis történetet azt hiszem minden munkahelyen körbe kellene küldeni.
Post a Comment